close
0:30
Haláli osztálytalálkozó
Haláli osztálytalálkozó 2024 ║ A középiskolai osztálytalálkozón hóvihar miatt rekedt egykori osztálytársak gyilkosságra derítenek fényt, és igyekeznek kinyomozni, ki a gyilkos közöttük, mielőtt mindannyian végleg megfagynának.
2:20
Rex felügyelő ║ Egy holtbiztos tipp ║ 87. rész
Rex felügyelő ║ Egy holtbiztos tipp ║ 87. rész Egy egyetemista lány, aki prostituáltként dolgozik, az egyik vendégének elújságolja, hogy nagy befektetési lehetőségről szerzett tudomást, s részvényeket fog vásárolni. Nem is sejti azonban, hogy rossz helyen, rossz időben ejtett szót a dologról, mert ezzel egy cégvásárlást akadályozhat meg, s még az élete is veszélybe kerülhet…
3:10
Rex felügyelő ║ Halálos teszt ║ 88. rész
Rex felügyelő ║ Halálos teszt ║ 88. rész Egy fiatal nőt meggyilkolnak. Egy mozi jegyszedőjét holtan találják. Az áldozatokat minden bizonnyal hirtelen felindulásból ölték meg. Brandtner-ben felmerül a gyanú, hátha kábítószer vagy egyéb ajzószer késztette a tettest ilyen szörnyű bűntettre.
4:00
Változnak az idők - Dred Bíró Zsolt műsora ║ V / 8. rész
Változnak az idők - Dred Bíró Zsolt műsora ║ V / 8. rész A múlt és a jelen elevenedik meg a különleges klip-összeállításban, ahol kizárólag a magyar felvételeké a főszerep. Változnak az idők _ Dred Bíró Zsolttal a Zenebutikon!
4:25
Változnak az idők - Dred Bíró Zsolt műsora ║ V / 9. rész
Változnak az idők - Dred Bíró Zsolt műsora ║ V / 9. rész A múlt és a jelen elevenedik meg a különleges klip-összeállításban, ahol kizárólag a magyar felvételeké a főszerep. Változnak az idők _ Dred Bíró Zsolttal a Zenebutikon!
Korábbi műsorok a mai napról
4:55 5:20
Változnak az idők - Dred Bíró Zsolt műsora ║ V / 10. rész BERJAYA A múlt és a jelen elevenedik meg a különleges klip-összeállításban, ahol kizárólag a magyar felvételeké a főszerep. Változnak az idők _ Dred Bíró Zsolttal a Zenebutikon!
5:20
Családi titkok ║ 62. rész
Családi titkok ║ 62. rész Családi drámák, megdöbbentő történetek, embert próbáló helyzetek. Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A legjobb forgatókönyveket az Élet írja... ║ Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
6:15
Mokka ║ 137. rész
Mokka ║ 137. rész A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
8:45
Mokkacino ║ 137. rész
Mokkacino ║ 137. rész A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
9:40
Teleshop ║ 191. rész
Teleshop ║ 191. rész Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
11:20
Csapdába csalva ║ IV / 8. rész
Csapdába csalva ║ IV / 8. rész A 20 éves Marco nem érti, hogy Patrick miért hagyta el állapotos partnerét. A lány barátnője, Thiffany folyton gúnyolja a tapasztalatlan fiút, ám a lánnyal való kapcsolata hamar más fordulatot vesz. A lány közeledésére Marko szerelmes lesz a lányba, és az azt követő félreértések ellenére sem hajlandó hallgatni a figyelmeztetésekre. ║ Minden nap megtörténik a világon, szinte már hozzátartozik az emberek életéhez: becsapunk másokat és minket is becsapnak! Vannak, akik a pénzért teszik mindezt és haszonszerzés reményében átverik a munkáltatójukat, vagy a biztosító társaságokat. Ám sajnos szomorú tény, hogy a legáltalánosabb, hogy mindez egy párkapcsolaton belül történik meg. Hazugságok, hűtlenség, hamis vádak, titkos életek állnak szemben az igazsággal. A sorozatban kitalált történeteket láthatunk, amelyek mind ilyen élethelyzeteket mutatnak be.
12:00
Tények Délben ║ 137. rész
Tények Délben ║ 137. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
12:30
Rex felügyelő ║ Megszállottság ║ 89. rész
Rex felügyelő ║ Megszállottság ║ 89. rész Egy biztonságtechnikai szakember, Stoll megszállottan rajong egy erotikus regényeket író nőért. Kinyomozza, hol él, és elrabolja, hogy azonos vágyaikat együtt elégíthessék ki. Tervébe azonban beleszól Brandtner és csapata.
13:30
Rex felügyelő ║ A gyilkos és a lányka ║ Il bluff ║ VII / 4. rész
Rex felügyelő ║ A gyilkos és a lányka ║ Il bluff ║ VII / 4. rész Una banca viene rapinata e Paul Stallberg, il direttore, viene sequestrato dal rapinatore. Ma quest'ultimo commette un errore madornale, lasciando in vista il suo orologio. ║ Egy nemrég szabadult, kissé zavarodott fiú megöli a szüleit, majd rájuk gyújtja a házukat. Szörnyű tettének azonban van egy szemtanúja, egy kislány, akit félelmében túszul is ejt. Brandtnerék a kislány családjával együtt azonnal a keresésére indulnak…
14:35
Aurora angyala ║ Ha igazán szereted, távol maradsz tőle ║ 117. rész
Aurora angyala ║ Ha igazán szereted, távol maradsz tőle ║ 117. rész Edgar segít Brianának, hogy egy hősnek tűnjön Ángel szemében. Pascual épségben előkerül. Julio César nagyon aggódik a fia miatt. Aquilesnek továbbra is az a célja, hogy elcsábítsa Jezabelt. ║ Aurora a 29 évvel korábban történt tragédia óta még mindig nem tud túllépni azon, hogy a saját apja rabolta el a gyermekét. Helena és Demián az esküvőjükre készülnek. Jezabel arra kéri Antoniot, hogy legyen társ a vállalatuknál...
15:40
Isztambuli árvák ║ II / 41. rész
Isztambuli árvák ║ II / 41. rész Zeliha elmondja Yusufnak, hogy gyermeket vár tőle. Süheyla azt hazudja Hasmetnek, hogy övé a terhességi teszt. Aras nem tudja tovább titkolni, hogy ki is ő valójában. ║ Hat árva testvér küzd a túlélésért Isztambul utcáin, miközben a hatóságok és a bűnözők fenyegetései elől menekülnek. Legidősebb nővérük, Azize vezetésével a kötelék az egyetlen, ami megmaradt közöttük, miközben kétségbeesetten keresnek biztonságos menedéket és új életet együtt...
16:45
Távoli város ║ II / 20. rész
Távoli város ║ II / 20. rész Boran miatt a család szűrésnek veti alá magát, hogy kiderüljön lehet-e közöttük megfelelő donor. Cihan eltitkolja, hogy az állapota nem megfelelő, és számára egy műtét is az életébe kerülhet. Alya úgy dönt, hogy kikéri férje aktáját a kórházban.
18:00
Tények ║ 201. rész
Tények ║ 201. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
18:45
Tények Plusz ║ 160. rész
Tények Plusz ║ 160. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
20:00
Szerencsekerék ║ V / 47. rész
Szerencsekerék ║ V / 47. rész Még több humorral és drámai pillanatokkal folytatódik a Szerencsekerék április 11-én. A TV2 népszerű vetélkedője megújult formában tavaly tért vissza a képernyőre Kasza Tibor vezetésével, és egyből a nézők szívébe lopta magát. A műsor vadonatúj epizódjai a műsorvezető szerint még szórakoztatóbbra sikerültek, így érdemes mindenkinek április 11-től hétköznap esténként a TV2-re kapcsolni, ha felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. A Szerencsekerékben továbbra is minden adásban két civil versenyző mellett egy-egy sztár is próbára teszi a tudását, na meg szerencséjét. Többek között olyan hírességek pörgetik meg a kereket, mint Jakupcsek Gabriella, Ördög Nóra, Erdélyi Mónika, Bódi Margó, Krausz Gábor, Stohl András vagy Curtis.
22:00
Linda ║ Stoplis angyalok ║ II / 3. rész
Linda ║ Stoplis angyalok ║ II / 3. rész Lindát, hogy a csoportnak némi nyugodalma legyen, továbbképzésre küldik. Persze a rámenős nyomozólányt nem lehet távoltartani a komoly bűnügyektől. Az utcán egy lányt talál, aki rosszul lett, majd a kórházban szívgyöngeség miatt meghalt. A szülőktől mgtudja, hogy a lányuk teljesen egészséges volt, még aktívan sportolt is. Linda úgy gondolja, bűntény történt, a szálak egy női focicsapathoz vezetnek, ahol több sportolónál mutatkoznak hasonló tünetek. Linda doppingszerre gyanakszik, a leleplező bizonyíték megszerzése érdekében beépül a csapatba.
23:25
Gyilkosság a regényben ║ I / 1. rész
Gyilkosság a regényben ║ I / 1. rész Susan Ryeland szerkesztő izgatottan várja a népszerű krimiíró, Alan Conway legújabb kéziratát, ám a történet befejezetlen, az író pedig rejtélyes körülmények között életét veszti. Ahogy Susan elkezdi olvasni a könyvet a detektív Atticus Pünd eseteiről, a fikció és a valóság közötti határok lassan elmosódnak. A nő nyomozni kezd a hiányzó fejezetek után, miközben rájön, hogy a regény lapjai között talán valódi bűntények nyomai rejtőznek...
0:40
Tények Extra ║ 137. rész
Tények Extra ║ 137. rész A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
1:15
Vészhelyzet ║ Szigorúan bizalmas ║ I / 9. rész
Vészhelyzet ║ Szigorúan bizalmas ║ I / 9. rész Carol nővér etikai dilemmával küzd, amikor egy sürgősségire szállított fiú beismeri, hogy ő a felelős balesetéért. Carter a végsőkig próbálja megmenteni páciense életét. Susan aggódik Div Cveticért, akinek mentális állapota egyre rosszabbnak tűnik. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:10
Vészhelyzet ║ A hóvihar ║ I / 10. rész
Vészhelyzet ║ A hóvihar ║ I / 10. rész Miután összecsúszik 32 autó, a megyei kórházat elárasztják a betegek, közöttük Benton egyik barátja, aki elvesztette a lábát. ║ A világ egyik leghosszabb kórházi drámasorozata, Michael Crichton író kreációja, a chicagói megyei kórház sürgősségi osztályán játszódik. Nincs megállás, a betegek futószalagon érkeznek. Az orvosok és a rezidensek a nap 24 órájából 22 órában kénytelenek helytállni, egymás segítségére lenni, s feletteseik kritikáit elviselni. Természetesen a betegek is maximalisták, akik minimum csodát várnak tőlük nap, mint nap…
2:55
Rex felügyelő ║ Megszállottság ║ 89. rész
Rex felügyelő ║ Megszállottság ║ 89. rész Egy biztonságtechnikai szakember, Stoll megszállottan rajong egy erotikus regényeket író nőért. Kinyomozza, hol él, és elrabolja, hogy azonos vágyaikat együtt elégíthessék ki. Tervébe azonban beleszól Brandtner és csapata.
0:10
Vörös veréb
Vörös veréb amerikai thriller, 2018 ║ Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Mestere a csábításnak és a manipulálásnak...
Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a legveszedelmesebb Veréb, akit a program valaha produkált. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt; nemcsak saját, hanem minden kedves ismerősének élete veszélyben forog, köztük egy amerikai CIA-ügynöké, aki minduntalan győzködi: ő az egyetlen ember, akiben a lány megbízhat.
2:35
Csendes pusztító
Csendes pusztító amerikai-kanadai-angol akciófilm, 1996 ║ Waxman profi bérgyilkos. Legújabb bevetése során azonban egy váratlan esemény zavarja meg. Egy nőt kellene megölnie, de kiszemelt áldozata váratlanul egy gyereket emel a magasba, s így fedezi magát. Waxman azonban nem adja fel. Csinos segítőtársnőjével egy közeli toronyban rendezi be főhadiszállását. A megsemmisítésükre küldött kommandósok felfedezik őket, és szétlövik az épületet. Úgy tűnik, a pusztítást senki nem élte túl. Waxman San Franciscóban tűnik fel újra. Be akarja fejezni az elkezdett munkát, úgy gondolja, ez lesz az utolsó. Váratlanul megjelenik partnernője is. Wamanban egyre inkább nő a gyanú, hogy csapdába csalták.
Korábbi műsorok a mai napról
4:20 5:50
Barátom, a pingvin BERJAYA brazil-amerikai családi vígjáték, 2024 ║ A Barátom, a pingvint egy epikus igaz történet ihlette. Joao, a halász egy nap egy olajszennyezéstől szenvedő pingvinre talál a tengerparton, akire segítség nélkül a biztos halál vár. A férfi megtisztítja a pingvint, majd a megerősödött kisállatot útnak engedi. A pingvin viszont a megmentőjével marad, s a hónapok alatt különös barátság alakul ki közöttük. A kis madár aztán egy nap eltűnik, ám a csoda ezzel nem ér véget: a pingvin évről évre visszatér a halászhoz. Még a hatalmas óceán sem tudja elválasztani a barátokat, ezzel felejthetetlen élménnyel gazdagítva a nézőt is.
5:50
Bridget Jones naplója
Bridget Jones naplója amerikai-angol-ír-francia romantikus vígjáték , 2001 ║ "Hirtelen rádöbbentem, hogy ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz. Egyedül és kövéren halok meg, és mire három hét múlva rám találnak, már félig megettek a farkaskutyák. Vagy Glenn Close-zá változom a Végzetes vonzerőből. Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát hallgatva, úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A tejes igazságot. Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót. Kettes elhatározás: mindig bedobom az előző napi bugyit a szennyeskosárba. Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok, és hogy ezentúl az alábbiak közül egyikkel se alakítsak ki romantikus kötődést: alkoholistákkal, munkaholistákkal, viszonyfóbokkal, nagyzolókkal, kukko
7:30
Hogyan lopjunk felhőkarcolót?
Hogyan lopjunk felhőkarcolót? amerikai vígjáték, 2011 ║ Josh egy Central Park-i luxusház gondnoka. Egy nap megtudja, hogy a tőzsdeguru tulaj átverte az ügyfeleit, és elsikkasztotta a pénzüket, beleértve a lakóház alkalmazottjait is. Amikor mindezt számon kéri a milliárdoson, a munkatársaival együtt kirúgják. Josh úgy dönt, hogy a maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Elhatározza, hogy a társaival kirámolja a milliárdos lakását, és visszaveszik, ami nekik jár. No jó, kicsivel többet! Felbérelik a környék rutinos betörőjét, hogy segítsen nekik. ║ Josh egy Central Park-i luxusház gondnoka. Egy nap megtudja, hogy a tőzsdeguru tulaj átverte az ügyfeleit, és elsikkasztotta a pénzüket, beleértve a lakóház alkalmazottjait is. Amikor mindezt számon kéri a milliárdoson, a munkatársaival együtt kirúgják őket. Josh úgy dönt, hogy a maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Elhatározza, hogy a társaival kirámolja a milliárdos lakását, és visszaveszik, ami nekik jár. No jó, kicsivel többet! Felbérelik hát, a környék rutino
9:20
Bajos csajok: A musical ║ Bajos csajok
Bajos csajok: A musical ║ Bajos csajok amerikai musical, vígjáték, 2024 ║ Tina Fey faramucian humoros agyából, egy új csavarral megspékelve itt a modern klasszikus, a BAJOS CSAJOK. Az új lányt, Cady Heront befogadja a tápláléklánc tetején lévő elit csapat, a menő csajok bandája, a „plasztikok”, vagyis az ármánykodó méhkirálynő, Regina George, és két alattvalója, Gretchen és Karen. Ám amikor Cady elköveti azt a gigantikus baklövést, hogy belezúg Regina expasijába, Aaron Samuelsbe, pillanatok alatt ő lesz a középpont Regina célkeresztjében. Cady megpróbálja legyőzni a csapat csúcsragadozóját számkivetett barátaival, Janisszel és Damiennel, és azt is meg kell tanulnia, hogyan maradjon hű saját magához, miközben próbál eligazodni a világ legveszélyesebb dzsungelében: a gimiben.
11:20
Férfibecsület
Férfibecsület amerikai filmdráma, 2000 ║ A hírhedt kiképzőközpontba, Bayonne-ba kerül egyszerű matrózként a fekete bőrű Carl Brashear. Kiképzőtisztje, Billy Sunday az egyik legkeményebb katonának számít a seregben. Déli származása révén gyűlöli az afroamerikaiakat. A fekete búvár azonban a hihetetlen akaraterejével és ügyességével lassan kivívja az elismerését. Carl bevetés közben elveszíti az egyik lábát. Ennek ellenére azért küzd, hogy ne szereljék le. Billy kiáll mellette, magára vonva ezáltal sok bajtársa és felettese gyanúját és ellenszenvét.
13:40
A kiütés
A kiütés amerikai vígjáték, 2013 ║ A film hőse Billy McDonnen és Henry "Penge" Sharp, két helyi, pittsburghi bokszoló, akiket a rivalizálásuk állított reflektorfénybe harminc esztendővel ezelőtt. 1983-ban a harmadik összecsapásukra készültek, hogy eldöntsék, ki a jobb közülük, amikor a nagy bunyú előestéjén mindenki megdöbbenésére Penge váratlanul bejelentette visszavonulását. Három évtizeddel később Dante Slate Jr. promoter elhatározza, hogy újra egymásnak ereszti a két öregedő sztárt. ║ A film hőse Billy "Kölyök" McDonnen és Henry "Penge" Sharp, két helyi, pittsburghi bokszoló, akiket a rivalizálásuk állított reflektorfénybe harminc esztendővel ezelőtt. 1983-ban a harmadik összecsapásukra készültek, hogy eldöntsék, ki a jobb közülük, amikor a nagy bunyó előestéjén mindenki megdöbbenésére Penge váratlanul bejelentette visszavonulását. Három évtizeddel később Dante Slate Jr. promóter elhatározza, hogy újra egymásnak ereszti a két öregedő sztárt.
15:45
Csizmadombi fenegyerek ║ Csizmadombi fenegyerek (Akik csizmában halnak meg)
Csizmadombi fenegyerek ║ Csizmadombi fenegyerek (Akik csizmában halnak meg) olasz western-vígjáték, 1969 ║ Vándorcirkusz érkezik a kisvárosba. Zajlik az előadás, miközben odakint Cat Stevens alól kilövik a lovát. Finch, a város ura és az emberei meg akarják ölni Cat-et, aki meg is sebesül, de a cirkusz tulajdonosának fehér paripáján sikerül elmenekülnie. Másnap reggel a cirkuszosok megtalálják a sebesült férfit, és a gondját viselik. Mikor Finch emberei felfedezik, hol rejtőzködött Cat, betörnek a cirkuszba, és megölik az egyik artistát. Ezzel a mutatványosok is belekeverednek a kisváros ügyeibe, és a lakókkal összefogva próbálnak leszámolni a kegyetlenkedő bandával.
17:20
G.I. Joe - Megtorlás
G.I. Joe - Megtorlás amerikai akciófilm, 2013 ║ A nagy amerikai hősök a Pakisztán nukleáris arzenáljának semlegesítésére irányuló akció sikerét ünneplik, amikor váratlanul lerohanja őket egy ismeretlen ellenség, alaposan megtizedelve az egységet. A csapat összeszedi magát, és néhány új taggal kiegészülve újra fölveszi a harcot a régi halálos ellenséggel, a Kobrával, miközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az ellenség a legmagasabb politikai körökbe is beszivárgott. Az elnök közvetlen közeléből érkező fenyegetés a létüket veszélyezteti.
19:15
Amerikai kopó
Amerikai kopó amerikai akciófilm, 2023 ║ Egy texasi ranger a sivatagon keresztül üldöz egy bankrablót. Időközben kiderül, hogy a bűnöző egy nemzetközi terrorista, aki London központjában tervez robbantásos merényletet elkövetni. Miután a társát megölik, a texasi kopó összeáll egy brit titkosügynökkel és annak főnökével, hogy együttes erővel vadásszák le a terroristát és megakadályozzák a londoni merényletet. Az Amerikai kopó a legjobb akciófilmes műfaji hagyományokat idézi meg. A film főszereplője Thomas Jane (A megtorló, Háborgó mélység, Az őrület határán, Predator – A ragadozó, A köd, Boogie Nights) és a kétszeres Oscar-jelölt John Malkovich látható (Célkeresztben, Veszedelmes viszonyok, A vasálarcos, A John Malkovich menet). Mellettük mások mellett Dominique Tipper (Kiéhezettek, Legendás állatok és megfigyelésük), Nick Moran (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Harry Potter és a Halál ereklyéi 1-2. rész, A muskétás), Patrick Bergin (Egy ágyban az ellenséggel, Robin Hood, Férfias játékok) é
21:00
Az útvesztő: Halálkúra
Az útvesztő: Halálkúra amerikai sci-fi akciófilm, 2018 ║ Az útvesztő-trilógia nagyszabású befejező részében a tisztársak, élükön Thomasszal, végső s egyben legveszélyesebb küldetésükre indulnak. Hogy megmentsék barátaikat, be kell törniük a VESZETT fennhatósága alatt álló legendás Utolsó Városba, ami a korábbinál is halálosabb útvesztőnek bizonyulhat. Aki élve kijut, választ kap azokra a kérdésekre, ami a kezdetek óta foglalkoztatják a tisztársakat.
23:40
Barbár
Barbár amerikai horror, thriller, 2022 ║ Tess állásinterjúra utazik Detroitba. A lány késő este érkezik meg a kihalt környéken lévő szállásához, ahol egy rejtélyes idegen várja őt. Kiderül, hogy a ház duplán lett lefoglalva, így kénytelenek egy fedél alatt tölteni az éjszakát. Bár Tess eleinte bizalmatlan, végül elkezd feloldódni, ám hamarosan rá kell jönnie, hogy a házban sokkal nagyobb veszély fenyegeti őt, mint a lakótársa…
1:30
A tégla
A tégla amerikai filmdráma, 2006 ║ Az ír maffia legtehetségesebb fiatal tagja felvételizik a Massachusettsi Rendőrakadémiára. Azt a feladatot kapta, hogy legyen tökéletes rendőr, szerezzen magának egyre magasabb rangot a testületben, és jelentsen mindent igazi megbízóinak. Ám egy másik fiatal rendőrtiszt hasonló feladatot kap: neki Boston nagyhatalmú bűnszövetkezetébe kell jelentkeznie, hogy ott lehetőleg a keresztapa közelébe kerüljön. A két beépített ember jól végzi a munkáját. Mindketten sejteni kezdik, hogy az ellenfélnek is van egy kéme a közelükben: amelyikük hamarabb leleplezi a másik kémet, az talán életben maradhat végül. ║ Billy Costigan és Collin Sullivan. Két látszólag egymástól teljesen eltérő háttérrel rendelkező, rendkívül ígéretes bostoni fiatal, akik egyszerre felvételiznek a rendőrakadémiára. Kivételes képességeik már a kiképzés alatt nyilvánvalóvá válnak, így hamar fontos pozíciók és feladatok nyílnak meg előttük. Collin, akit valójában Frank Costello, az ír maffia legkegyet
0:30
A kaptár: Megtorlás ║ A kaptár - Megtorlás
A kaptár: Megtorlás ║ A kaptár - Megtorlás német-kanadai-amerikai-francia akció-horror, 2012 ║ A Védernyő Vállalat kutató-labóratóriumából elszabadult halálos vírus gyilkos zombivá változtatta a Föld lakosságának nagy részét. A túlélők egy-egy erődítménnyé alakított városban próbálják meghúzni magukat. A kísérlet egyik egykori alanya, Alice a cég titkos műveleti bázisán tér magához. Miközben megpróbál kijutni a bunkerből, a múltja sötét tikait is sikerül megfejtenie. Néhány régi szövetségessel és új baráttal az oldalán Alice a fél világot bejárja, hogy megtalálja a járvány felelőseit. ║ Alice (Milla Jovovich) megdöbbenve ébred fel otthon a lányával, Becky-vel (Aryana Engineer) és a férjével. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy valójában az Umbrella Corporation egyik földalatti létesítményében van és az egész csak egy szimuláció. Váratlanul azonban a számítógépes biztonsági rendszer leáll, és Alice eljut a létesítmény központi vezérlőtermébe, ahol találkozik Ada Wonggal (Bingbing Li), és megtudja, hogy Wesker (Shawn Robert
Korábbi műsorok a mai napról
2:20 6:25
Támad a Hold ║ Iron Sky: Támad a Hold BERJAYA finn-német-ausztrál sci-fi akciófilm, 2012 ║ Az Iron Sky 2018-ban játszódik. Már a felütés is remek: egy amerikai űrhajó leszáll a Holdon, s a személyzet legnagyobb meglepetésére egy náci várost talál a sötét oldalon, ahol Udo Kier a Führer. Az invázióra készülő "holdiak", akik az 1945-ben odamenekült nácik leszármazottjai, rádöbbennek: itt az idő, hogy elfoglalják a Földet. ║ A Harmadik Birodalmat nem sikerült létrehozni a Földön, ezért a náci vezetés titokban a Hold árnyékos oldalán vetette meg a lábát. 70 év alatt felépítettek egy gigantikus űrerődöt, amelyhez repülő csészealjak hatalmas armadája tartozik. Amikor James Washington amerikai űrhajós véletlenül felfedezi a bázist, a Hold Führere (Udo Kier) úgy dönt, hogy a Föld visszafoglalásának dicsőséges pillanata elérkezett. A Negyedik Birodalom két náci tisztje, a kegyetlen Klaus (Götz Otto) és az idealista Renate (Julia Dietze) a Földre utazik, hogy előkészítsék az inváziót.
6:25
Meseautó
Meseautó magyar vígjáték, 2000 ║ Szűcs János, egy nagy budapesti üzletközpont igazgatótanácsának elnöke. Harmincöt éves, gazdag, sikeres és még nőtlen. Évek óta először hosszabb szabadságra készül. Ennek örömére gyönyörű autót vásárol autókereskedő nagybátyjától, Péterfitől. Szűcsnek a mesés autóval már az első napon sikerül fellöknie egy görkorcsolyával száguldozó fiatal lányt, Kovács Verát. Szerencsére nagyobb baj nem történik, hacsak azt nem számítjuk, hogy az elnök beleszeret a lányba.

Vera az üzletközpontban dolgozik, de erről persze Szűcsnek nincs tudomása. Így azt sem tudja, hogy Halmos úr, a titkársági mindenes, aki a küldöncök vezetője, az ő javaslatára éppen aznap rúgta ki az ismeretlen kedvest. Péterfi úr segítségével Vera apja egy ál-rádióvetélkedőn megnyeri a meseautót egy hónapra, sofőrrel együtt. Vera ugyan gyanakszik, hogy éppen az őt elgázoló sofőrt nyerték meg, de nem sokáig. Egy-két nap alatt ugyanis beleszeret sofőrébe, és mint köztudott: a szerelem vak. Szűcs boldog,
8:25
I love Huckabees - Multik, haza! ║ Multik haza!
I love Huckabees - Multik, haza! ║ Multik haza! amerikai-angol-német vígjáték, 2004 ║ Bernard (Dustin Hoffman) és Vivian (Lily Tomlin) egy magándetektív-páros, akiket Albert (Jason Schwartzman), az érzékeny költő bérelt fel, hogy nyomozzanak három véletlen egybeesés jelentése után, ami talán az élet értelmének a kulcsa. Az ügynek egyre több érintettje van. A szenvedélyes tűzoltó, Tommmy (Mark Wahlberg), a dörzsölt értékesítési vezető, Brad (Jude Law), vagy az önértékelési zavarokkal küzdő modell, Dawn (Naomi Watts). A vidám esetet tovább bonyolítja, hogy egy fura francia nő, Caterine (Isabelle Huppert) lépre csalja Albertet és Tommmyt.
10:30
Elnökök
Elnökök 2021 ║ Nicolas, a nyugalmazott elnök (Jean Dujardin) meg akarja győzni François-t (Grégory Gadebois), a másik nyugalmazott elnököt és egykori legnagyobb ellenfelét, hogy fogjanak össze és együtt induljanak újra az elnökválasztáson. Az ötlet elsőre remeknek tűnik, ám ahogy két dudás nem fér meg egy csárdában, úgy két jelölt sem ülhet egy székbe.
12:40
Szuperzsaru
Szuperzsaru amerikai-spanyol-olasz akció-vígjáték, 1980 ║ David Speed (Terence Hill) átlagos rendőrnyomozó, ám egy rendkívüli akció során gyökeresen megváltozik az élete. Éppen egy egykori indián rezervátumban teljesít szolgálatot, amikor a magasban egy rakétára figyel fel. A nukleáris töltetű rakéta sugárzása új, szinte földöntúli képességekkel ruházza fel a zsarut. Dave ezentúl képes lesz a telepátiára, elég egy gondolat, és bármilyen tárgyat képes elmozdítani a helyéről. Újonnan szerzett tulajdonságai segítségével nem okoz számára nehézséget a legrejtélyesebb bűntény felderítése sem, sőt, ha a helyzet azt kívánja, akár egy felhőkarcoló tetejéről is leugrik. Míg más a nyakát törné, neki egy haja szála sem görbül meg. De varázserő ide vagy oda, hősünknek is van egy gyenge pontja.
14:55
A szökevény 2. - Életre-halálra
A szökevény 2. - Életre-halálra amerikai akciófilm, 1998 ║ Mark Sheridan (Wesley Snipes) életében egymást követik a balszerencsés véletlenek, s pillanatok alatt egy kettős gyilkosság gyanúsítottjává válik, aki ráadásul hamarosan egy rabokkal teli repülőgépen találja magát. Amikor a repülő megsérül, Marknak sikerül elmenekülnie. Kegyetlen hajtóvadászat indul utána Sam Gerard (Tommy Lee Jones) rendőrbíró vezetésével, aki az üldözés közben egy kormányösszeesküvés nyomaira bukkan. A rendőrnek és a rabnak is minden leleményességére szüksége van, hogy kiderítse az igazságot. ║ Mark Sheridan (Wesley Snipes) életében egymást követik a balszerencsés véletlenek, s pillanatok alatt egy kettős gyilkosság gyanúsítottjává válik, aki ráadásul hamarosan egy rabokkal teli repülőgépen találja magát. Amikor a repülő megsérül, Marknak sikerül elmenekülnie. Kegyetlen hajtóvadászat indul utána Sam Gerard (Tommy Lee Jones) rendőrbíró vezetésével, aki az üldözés közben egy kormány-összeesküvés nyomaira bukkan. A rendőrnek és a rabnak is min
17:50
Az aszfalt királyai
Az aszfalt királyai amerikai életrajzi dráma, akciófilm, 2019 ║ Az Oscar-díjas Matt Damon és Christian Bale a főszereplői az igaz történet alapján készült filmnek, melyben a látnoki erővel bíró autótervező, Carroll Shelby (Damon) és a vakmerő, brit születésű autóversenyző, Ken Miles (Bale) együtt küzdenek meg a vállalati beavatkozással, a fizika törvényeivel és saját démonjaikkal, hogy megépíthessenek egy forradalmi versenyautót a Ford Motor Companynek, amivel legyőzhetik Enzo Ferrari autóit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen. ║ Enzo Ferrari (Remo Girone) gyors versenyautói uralják az autósport világát. A Ford autógyár alelnökének váratlan ajánlata azonban végre lehetőséget kínál arra, hogy az olaszokat a saját játékukban győzzék le. A két zseni, Carroll Shelby (Matt Damon) amerikai autó-tervező és Ken Miles (Christian Bale), a brit pilóta és mérnök vonakodva beleegyeznek, hogy segítenek a lehetetlen küldetést valóra váltani. A Ford verseny-csapatának azonban kevesebb mint kilencven napja van arra, ho
21:00
Nyomd, Bébi, nyomd! ║ Nyomd, bébi, nyomd
Nyomd, Bébi, nyomd! ║ Nyomd, bébi, nyomd angol-amerikai akció-vígjáték, 2017 ║ Bébi szerény, mosolygós srác, aki mindent zenére csinál. Akkor is, amikor bankrablókat furikázik, és a zsaruk elől menekül akció után. Amikor megismerkedik egy álmodozó lánnyal. Bébi hátat fordítana a munkának, ám az nem olyan egyszerű. ║ Bébi (Ansel Elgort), a részben hallássérült, zseniális sofőr letudja adósságát, és abban a hiszemben, hogy véget ért a helyi maffiózónál töltött rabszolgasága, megpróbál új életet kezdeni a gyönyörű pincérlánnyal, Deborával (Lily James). Csakhogy Doc (Kevin Spacey) nem hajlandó megválni a legjobb sofőrjétől, és belekényszeríti Bébit egy nagyszabású rablásba. Ahhoz, hogy Deborával túléljék a közelgő katasztrófát, minden ügyességére és merészségére szüksége van, Doc legújabb csapata ugyanis túlságosan erőszakos és vezetőjük, Dili (Jamie Foxx) megváltoztatja a tervet.
23:25
Zombieland 2.: A második lövés ║ Zombieland - A második lövés
Zombieland 2.: A második lövés ║ Zombieland - A második lövés amerikai akció-horror, 2019 ║ A zombie apokalipszist is meg lehet szokni. A négy túlélő, Columbus, Tallahasse, Wichita és Little Rock számára is hétköznapivá váltak az élőhalottak támadásai, a harc és a vér. A Fehér Házból kiköltöznek Amerika középső vidékére: de hamarosan megbánják a döntésüket. Nemcsak túlélőkkel találkoznak, hanem a zombik új fajával is: szupererős és szuperfurcsa lényekkel… Éppen tíz évvel ezelőtt mutatták be a Zombielandet. Azóta mind a négy főszereplőt jelölték Oscarra (Emma Stone meg is kapta a díjat), és újra mindannyian visszatérnek a kísérteties humorú, vagány és fantáziadús film folytatására. ║ A poszt-apokaliptikus események belevaló túlélői, Tallahassee (Woody Harrelson), Columbus (Jesse Eisenberg), Wichita (Emma Stone) és a kamaszkorát élő húga, Little Rock (Abigail Breslin) beköltöznek a Fehér Házba. Egy hajszálnyira vannak a várva várt pihenéstől, amikor váratlanul Little Rock kamaszos dacból a legendás Babilonba szökik egy ismeretlen fiúval. Talla úgy

ARENA4 műsor

A mai napi aktuális reggeli, délutáni és esti ARENA4 műsor a fenti oszlopon látható, de a dátumválasztóval megnézhetjük a holnapi, holnaputáni, vagy akár későbbi műsorokat is.

A ARENA4 tv épp most futó műsora a fenti zöld keretben látható, a vízszintes sáv kitöltöttsége pedig azt mutatja mennyi telt el eddig az aktuális programból.

Oldalunkon szinte minden Magyarországon közvetített, ismert és keresett televízióadó programfüzete megtalálható. Az egyes programok keretének jobb alsó sarkán lévő “i” betűre kattintva pedig többet is megtudhatunk az adott ARENA4 tv programról.

Az egyes oszlopokra külön-külön beállíthatjuk kedvenc tv csatornáinkat, így csak azoknak az adóknak a műsorait fogjuk látni amik tényleg érdekelnek is minket, a fenti keresővel pedig egyes műsorokra is rákereshetünk.

Jó szórakozást és kellemes időtöltést kívánunk!