Gerinc
A törzs vázát a gerinc- vagy csigolyaoszlop (columna vertebralis) (görög: rachis) alkotja. Az emberben ehhez 12 pár borda (costae) ízesül, amelyeket elöl a szegycsont (sternum) kapcsol össze. Ezek közül csak a felső hét pár valódi borda, mert egyenként ízesülnek a szegycsonthoz. Az ez alatti három pár álborda, amelyek porcosan összekapcsolódnak és együtt nőnek a szegycsonthoz, míg az utolsó két pár borda egyáltalán nem ér a szegycsonthoz; ezek a lengőbordák.
A gerinc magába foglalja és védi a gerincvelőt, amely a koponyaalaptól a medencéig ér. A gerincen elhelyezkedésük szerint szakaszokat különböztetünk meg. A nyaki gerinc a gerinc nyaki szakasza (vertebra cervicalis). Két lajhárfaj (Choloepus és Bradypus) és a manátuszfélék (Trichechus) kivételével az emlősöknek hét nyakcsigolyájuk van.[1] Más gerincesekben ezek száma a kétéltűek egyetlen csigolyájától a hattyúk 25 csigolyájáig vagy a már kihalt Elasmosaurus 76 csigolyájáig változik.
A hátgerinc a nyak alsó részétől a medence tetejéig ér. A bordákhoz kapcsolódó része a mellkasi gerinc (vertebra thoracalis), a fennmaradó rész az ágyéki gerinc (vertebra lumbalis). A keresztcsonti csigolyák (vertebra sacralis) a medence régióban helyezkednek el: a kétéltűekben egy, a legtöbb madárban és modern hüllőben kettő, míg az emlősökben 3–5 csigolya alkotja őket. Több keresztcsonti csigolya összecsontosodásakor keresztcsontról beszélünk. A madarak keresztcsontja (synsacrum) a keresztcsonti, az ágyéki, részben a mellkasi és farokcsigolyákból, valamint a medenceövből áll. Az állatok farkát a farokcsigolyák (vertebrae coccygeae) alkotják; madarakban az utolsó néhány csigolya csontos képletté nő össze, emberben és csimpánzokban ez farokcsonttá alakul.
A csigolyák
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A gerinc csigolyákból áll. A csigolyák felépítése: a has felé eső részük a tömör csigolyatest, a hát felé található a gerincvelőt védő csigolyaív, amelyből egy tövisnyúlvány és két harántnyúlvány nyúlik hátra. A csigolyatest hátsó felszíne és a csigolyaív határolja a csigolyalyukat (foramen vertebrale), ezek összessége alkotja a gerinccsatornát (canalis vertebralis).
Összesen 33–35 csigolyánk van: 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki, 5 keresztcsonti és 3–5 farokcsigolya. A nyakcsigolyák teste kicsi, harántnyúlványuk tövében egy-egy kis nyílás látható, ahol a fejbe futó artériák haladnak (arteria vertebralis). A hátcsigolyákon a bordák ízesülési helyei találhatók. Az ágyékcsigolyák teste nagy és vaskos.
A csigolyatestek közötti ízületes, szalagos és porcos kapcsolatok a gerinc nyaki, háti és ágyéki szakaszán többféle mozgást tesznek lehetővé. A keresztcsonti és farkcsigolyák azonban összecsontosodtak (synostosis), közöttük nincs elmozdulás. A keresztcsont és a farkcsont között kisfokú mozgás fiatal korban még van, de idővel ez is megszűnik.
A gerincet alkotó csigolyák összeköttetései
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ízületek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az egymás fölötti csigolyák ízületi nyúlványai között kis mozgású ízületek vannak. Ezek összességében biztosítják a gerinc előre-hátra, oldalirányú hajlítását, forgását és a rugózó mozgást. Az első és második nyakcsigolya között sajátos forgó ízület (articulatio atlantoaxialis) található, tengelye a második nyakcsigolya (axis) fognyúlványán halad át.
Szalagok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az ízületektől független szalagok (syndesmosisok) is összekötik a csigolyákat. – Az elülső hosszanti szalag (ligamentum longitudinale anterius) a csigolyatestek elülső felszínén húzódik. – A hátsó hosszanti szalag (ligamentum longitudinale posterius) a gerinccsatorna elülső részén fut. – A tövisnyúlványok között a ligamenta interspinalia, csúcsuk felett a ligamentum supraspinale található. – A csigolyaíveket a rugalmas sárga szalagok (ligamenta flava) kötik össze.
Porckorongok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A csigolyatestek porcos kapcsolata (synchondrosis) a közöttük lévő rostos porckorongok (discus intervertebralis) révén valósul meg. A porckorongok a teljes gerinchossz kb. egynegyedét adják. Szerkezetük: kívül rostos gyűrű (anulus fibrosus), belül kocsonyás mag (nucleus pulposus). A belső rész kitüremkedése hozza létre a porckorongsérvet (discus hernia).[2][3]
A gerinc görbületei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Az emberi gerinc jellegzetes sagittalis görbületekkel rendelkezik. A nyaki szakasz előre domború (lordosis), a háti hátra domború (kyphosis), az ágyéki ismét előre domború (lordosis), a keresztcsonti hátra domború (kyphosis). E görbületek biztosítják a rugózó mozgást járás és állás közben. Oldalirányú eltérés esetén scoliosisról beszélünk.
Megjegyzések
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Frietson Galis (1999). "Why do almost all mammals have seven cervical vertebrae? Developmental constraints, Hox genes and Cancer". Journal of Experimental Zoology. 285: 19–26.
- ↑ "Porckorongsérv" (magyar nyelven). 2012. május 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. május 1.
- ↑ "Porckorongsérv" (magyar nyelven). 2012. május 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. május 1.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Donáth Tibor: Anatómiai nevek. Medicina, 2005. ISBN 963-242-178-7
- Henry Gray: Anatomy of the Human Body. Bartleby.com
- Kiss Ferenc: Rendszeres bonctan. Medicina, 1967.
- Kiss Ferenc – Szentágothai János: Az ember anatómiájának atlasza. Medicina, 1959.
- Lenhossék Mihály: Az ember anatomiája. Pantheon, 1924.
- Szentágothai János – Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia. Medicina, 1989. ISBN 963-241-789-5
- McMinn R. M. H. – Hutchings R. T. – Pegington J. – Abrahams P.: A humán anatómia színes atlasza. Medicina, 1996. ISBN 963-242-366-6
